április 18, 2011

Hogyan legyünk képregényrajzolók? 1.

Úgy döntöttem, hogy képregényrajzoló mesterkurzust indítok a blogom látogatói számára, ily módon bepillantást engedve a képregénykészítés szörnyen egyszerű tudományába. Ahhoz, hogy képregényt rajzoljon az ember, valójában két dologra van szüksége.

1. Humorérzék.
Minimális humorérzék nélkül sajnos soha nem leszünk igazán jó képregényrajzolók.

2. Tudni kell zombit rajzolni.
Ha képregényrajzolásra adod a fejed, tudnod kell zombit rajzolni. Bármilyen képregényt is kezdesz el rajzolni, fel kell készülnöd arra, hogy főhősödre bármelyik képkockában rátámadhat egy csapat kiéhezett zombi. Ott lapulnak minden bokorban, minden lakóház mögött, nem tudod őket kikerülni. Egy váratlan fordulat, és hopp, már kész is a baj. Történeted szereplői tehát legalább egyszer az életben összeütközésbe kerülnek egy zombi sereggel. Kivéve, ha eleve zombik a történeted szereplői, de akkor megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk; tudnod kell zombit rajzolni.



A jó hír az, hogy nem nehéz zombit rajzolni. Szerencsére nagyon hasonlóak az élő emberekhez. Most megnézzük, hogy miben rejlik mégis a különbség.

Alapvetően emberi formákból indulunk ki, a lényeg a részletekben rejlik. A fej és a test nagyjából megegyezik az emberi felépítéssel, bár, ha a zombinak hiányzik egy keze, vagy lába, attól az még működőképes zombi. Bőrszínük halványabb viszont, mozgásuk darabosabb, testtartásuk változhat a törött csontjaik és hiányzó testrészeik függvényében.



Ahhoz, hogy elkezdjünk zombikat rajzolni, néhány alapvető típust meg kell ismerni.

Értelmiségi zombi: Szemüveget visel, mert sokat olvas. És mivel a buta zombik között viszonylag okosnak tekinthető, vigyázni kell vele. Bármikor visszatérhet egy váratlan pillanatban. Öltözéke általában választékos.

Mezei zombi: Alapvetően a legtöbbet használt típus, tizenkettő egy tucat kategória. Átlagos fizikai és szellemi erővel bír, ruházata szintén a kor hagyományainak megfelelő, külseje ápolatlan. Történetünk elején érdemes ilyeneket felhasználni, hogy később a veszélyesebb zombikat tudjuk felhasználni a tetőpont kibontakozása érdekében.

Deszkás zombi: Szereti a kihívásokat, az extrém szituációkat, ebből kifolyólag már nehezebb kategória. Ha könnyű csatát szeretnél hőseidnek, akkor szemébe fésülöd a haját, akkor úgyis csak egy szemmel lát. Baseball sapi, bő ruházat, kész is van.



Náci zombi: Kemény dió. Hajzattal nem rendelkezik, tetoválást nyugodtan lehet rá varrni. Habzó száj és vérengző tekintet, tuti izgalom. Bőrkabát, bakancs jellemzi mindennapi viseletét. Az átlagos zombinál erősebb fajta.

Pedofil zombi: Nagyon veszélyes kategória. Simán bevethető családi piknik jeleneteknél, a hatás garantált. Külseje viszonylag ápolt, pillantása viszont elfojtott őrületről árulkodik.

Tesis zombi: Az itt ismertetett kategóriák királya. Mérete és fizikális ereje kimagasló, szellemi képessége viszont alulról súrolja az átlagosnak tekinthető szintet. Az agykapacitása megegyezik az emberi megfelelőjével, tehát nullához közelít. Ezen ismeretek birtokában abszolút a legveszélyesebb típus, teljességgel kiszámíthatatlan. Atléta és tornadressz, terem- vagy futócipő teszi ki öltözékét. Tekintete csakúgy, mint a koponyája; üres.

Az imént felsorolt alaptípusokon kívül rengeteg féle zombit lehet rajzolni. A lényeg a kreativitás!



Most, hogy már össze tudunk rakni akár egy egész csorda zombit, pár szót még ejtsünk róluk általánosságban. Testtartásuk általában jellemzően egyforma, a hátgerinc nyaki részénél előrebukó. Táplálkozási szokásaiknak megfelelően fogazatuk hiányos. Végtagjaik sem hiánytalanok, gyakran előfordul egy-egy hiányzó ujjperc, kéz, de mindennaposak a harapásnyomok is a testük minden felületén. Arcuk beesett és csontos.

Ruházatuk és ápoltságuk is hagy kívánnivalót maga után. Rendre piszkosan és véresen jelennek meg szabadtéri összejöveteleiken, amit rajzilag szerencsére könnyű megoldani. Egy-egy hiányzó cipő, vagy széttépett felsőruházat jóformán kötelező elem a zombi vázlat elkészítésekor.



Szellemi erejükről elég annyit tudni, hogy átlagosan nagyon kicsi. Rajzolás szempontjából ez csak annyit jelent számunkra, hogy üres tekinteteket kell rajzolnunk. Minél veszélyesebb zombit szeretnénk rajzolni, annál szűkebbre kell vennünk a pupilláját.

Nagyjából mindent megosztottam, amit szerettem volna. Ne feledjétek, bármelyik képkockából előugorhat egy ízig-vérig veszélyes zombi, úgyhogy itt az idő, meg kell tanulni zombit rajzolni.

Sok sikert!



12 megjegyzés:

  1. Háháhá! Nekem az értelmiségi zombi tetszik legjobban! :)

    VálaszTörlés
  2. Krisnás zombi kimaradt, pedig alap :)
    (Biztos azért...)
    http://omghorror.blogfaction.com/article/101043/feature-the-26-best-zombies-of-all-time/

    VálaszTörlés
  3. Háttebolondvagy :DDDDDDDDDD
    *szakad a röhögéstől*

    VálaszTörlés
  4. köszönöm :) krisnás zombi tényleg jó lett volna :)

    VálaszTörlés
  5. A Tesis Zombi a kedvenc.

    VálaszTörlés
  6. nagyon vágytam már egy ilyen bejegyzésre, ez a tudás tényleg elengedhetetlen a jó képregényhez:D

    VálaszTörlés
  7. örülök, ha segíthettem, CZ! :D

    VálaszTörlés
  8. Sosem voltál normális, de ez a kis esszé zséniális :D

    VálaszTörlés
  9. zsÉniális? á lá köszŐnöm! :)

    VálaszTörlés
  10. Én is jókat röhögtem rajta. :)))

    VálaszTörlés