december 24, 2010

Karácsonyi rajz

Boldog karácsonyt kívánok - Kalyber barátommal karöltve! :)
 Vonalrajz: Roli és én, tusrajz: Henrik, színek: Roli. 2010

december 20, 2010

Karikatúra 28.

Az év fotósa 2010-ben, új karikatúra.
Vonalrajz és színek: én, tusrajz: Henrik. 2010

december 15, 2010

Karikatúra 27.

Ismét egy karikatúra, ezúttal egy szaunázó és pecázó zöldségesről:
Vonalrajz és színek: én, tusrajz: Henrik, 2010.

december 12, 2010

2004

2004-ben volt egy képregényes pályázat rajzolóknak és íróknak, amely akkoriban egy nagyon nagy lehetőség volt sokaknak. Talán ehhez a pályázathoz datálható a magyar képregényes fellendülés, ami - könnyen kiszámítható - 6 éve tart. Én a következő anyagommal mutatkoztam be:
Rá egy évre született meg Tomster barátunk is! :)

december 05, 2010

Szegedi képregfeszt megint

Már csak pár hét van hátra az évből, mindenki adjon most bele anyait-apait! A decembert pedig egy nemrég előkerült rajzzal indítom, amit a 2. Szegedi Képregényfesztiválon készítettem:

november 30, 2010

Karikatúra 26.

A főnökömről is elkészült a karikatúra :)
Vonalrajz és színek: én; tusrajz Henrik. 2010

november 26, 2010

Lemezborító

Egri zenészkomáim újra megkerestek egy grafikai munkával, jelenleg az új lemezük borítóját csináltam/csináltuk Henrikkel. Szükségállapot - Még egy csepp méreg :
Szóval: ceruzarajz: én, tusrajz és háttér Henrik, színek és tipó: én. 2010

november 21, 2010

Karikatúra 25.

Ez már a 25. karikatúra, jubileum! Beának és Lacinak készült. Laci tanár, Bea pedig a munkatársam, de csináltam egy izgi kis tanár-diák kapcsolatos karikatúrát nekik. :)
Vonalrajz és színek: én, tusrajz: Henrik. 2010

És ha már ilyen boldog vagyok, jöjjön egy kis karácsonyi akció:
aki december 1-től december 31-ig keres meg karikatúrával vagy bármi egyéb grafikai munkával, az ajándékba kap egy Tomster Hihetetlen Kalandjai - Botrány Hébe-Hóba füzetet! Aki pedig csak szimplán szeretné megvásárolni (500 Ft), az is írjon nyugodtan a balra fenn található címen.

november 15, 2010

2. Szegedi Képregényfesztivál

A hétvégén lezajlott a 2. Szegedi Képregényfesztivál. Szombaton reggel beültem a Somogyiba, kaptam asztalt, minden frankó volt. Rajzoltam egy oldalt a Kalyber Joe új részébe - mármint rajzoltam Tomstereket a Kalyber Joe új részébe -, aztán rajzoltam egy képregényt, hogy lássák az emberek, én is képregényrajzoló vagyok. :)
 A jobb oldalon található kukit Pilcz Roland rajzolta. Minden mást én.
A fesztivál pedig tök jó volt. Remélem jövőre folytatódik!

november 14, 2010

Gatsunami 2.

Az új zenénk borítóját már feltöltöttem pár bejegyzéssel lejjebb, most következzenek a belső oldalak:
Ezeket az oldalakat a logóval és a tipókkal együtt én szerkesztettem, a feldarabolt rajz pedig egy orosz srác, Isema munkája, itt található a kép eredetije. 2010.

november 05, 2010

Csapattársak

A Tomster Design-ra mindig olyan képeket szoktam felrakni, amihez van valami közöm. De ma szeretném bemutatni a két csapattársamat is, akik besegítenek nekem.

Horváth Henrik szinte állandó munkatársam a rajzos dolgaimban, hiszen minden ceruzarajzomat ő húzza ki már évek óta. Nagyon szép és tiszta vonalai vannak, valamint valószínűleg nem szokása az alvás, ugyanis mindig elérhető. Szolnokon él, és van egy kislánya. Tetoválással foglalkozik, de nagyon jól bánik mindenféle felülettel (pl. bukósisak, motorháztető). Itt lehet nála bámészkodni. Néhány munkája:
A másik csapattárs Pilcz Roli, akit a szegedi éveim alatt ismertem meg, és lettünk nagyon jó barátok. Roli a Kalyber Joe nevű képregényébe fekteti minden energiáját, aminek már meg is van az eredménye; ő a legnépszerűbb hazai képregényalkotó, és Indiana Jones szerű figurájának kalandjai belopták magukat mindenki szívébe. Nekem a színezési fázisban szokott besegíteni.
Szóval ők a munkatársaim. Szánjatok pár percet az ő munkásságuk megismerésére is, nem fogtok csalódni. Csak jó emberekkel dolgozom. :)

És míg el nem felejtem; november 13-án találkozzunk a 2. Szegedi Képregényfesztiválon!

október 31, 2010

Karikatúra 24.

Egy új karikatúra, barátnőtől barátnak. A puli állítólag nem nézi jó szemmel gazdájának udvarlóját :)
 Rajz és színek általam, tusrajz pedig Henrik által. 2010

október 25, 2010

Gatsunami

Szeretem a vektorgrafikát. Új zenekarom borítója is ezzel a technikával készült. 2010
És ha a zenére is kíváncsi lennél, itt megtalálod:
http://www.youtube.com/watch?v=t4VghLixAUk

október 20, 2010

Karikatúra 23.

Bea kért a barátja unokatesójának egy spanyolos, Converse cipős, narancsos képet. Szalagtűzős ajándék.
Tus: Henrik, ceruza és színek: én. 2010

október 10, 2010

Karikatúra 22.

Egy újabb esküvői darab Sanyi megbízásából. A bohócsapkával és a nagybőgővel lett személyes és egyedi ajándék.
Vonalrajz és színek: én, tusrajz: Henrik. 2010.

október 07, 2010

Cipős póló

Ezt a pólómintát is idén csináltam. Ez egy ilyen ugráló cipős dolog, végül is tornagyakorlatokat lehet benne csinálni. Az előző egy nagyon béna mondat, de így hagyom.
Tusrajz: Henrik papa, vonalrajz és színek: én. 2010

szeptember 30, 2010

Superman-es póló

Illetve nem Superman-es, hanem "szuperdés". A SOTE srácai D-csoportosok lettek, és szerettek volna egy szuper pólómintát. És D-s nek lenni egyáltalán nem para. Főleg ilyen pólóban.

Tus: Henrik, színek: Roli, vonalrajz és szerkesztés: én. 2010.

szeptember 25, 2010

Tomster 5 éves (harmadik rész)

A következő Tomster fan-artot Koska Zoli (aki a Firka Comics című képregénysorozatán dolgozik szorgalmasan) képregényrajzolótól kaptam pár hete:
Köszi Zoli! :)

szeptember 19, 2010

szeptember 14, 2010

Karikatúra 20.

Egy friss pár lakásavató bulijára készült ez az esküvői témájú karikatúra. A bevált Tomster Design csapat készítette - én rajzoltam, Henrik tusrajzolta és Roli színezte. 2010.
Suit up! :)

szeptember 09, 2010

Karikatúra 19.

Munkatársnőmnek készült névnapjára a következő karikatúra:
Vonalrajz: én, tusrajz: Henrik, színek Pilcz Roli. 2010.

szeptember 02, 2010

Az elfeledett tabló

Szeptember, iskola, blablabla. Viszont tényleg frappáns szezonnyitó lehet egy tabló, amit 7 évvel ezelőtt készítettem. És hogy ne legyen egyszerű a dolog, a tablót azóta sem rakták ki az iskolában, mert túlságosan politikai színezetű. Talán igazuk van, ez a téma tényleg kemény és szókimondó, és a kép kontrasztja eléggé nyilvánvaló.. De azt soha nem gondoltam volna, hogy ha 5 év késéssel is, de végül igazam lesz.

augusztus 26, 2010

Ceruzarajzok 4.

Íme a következő válogatás a talált rajzaimból. Az első egy izmosabb karaktervázlat elég vékonyka lábakkal, a második egy sima mangás gyakorlat, a harmadik pedig szintén egy karaktervázlat egy olyan szuperhősre, aki éjszakánként ráijeszt a pénzügyeikben nem tiszta vállalkozókra, nappal pedig hivatalnokként hatalmas pénzeket emel le a gonoszok számlájáról. :) Lehetne R, mint Robin Hood, de én egyszerűen csak Revizornak neveztem el.

augusztus 18, 2010

Ceruzarajzok 3.

Következő adag a vázlatfüzetekből:
Szintén 2005 és 2009 között készült vázlatok.

augusztus 16, 2010

Ceruzarajzok 2.

Ritkán töltök fel vázlatokat. Én annyira nem rajongok értük, de néha kell ilyen is, mert még a végén azt hiszik a látogatók, hogy a két fős csapatomban csak Henrik tud rajzolni :) Lesz még pár ilyen bejegyzés augusztusban. Félbehagyott rajzok, karaktertervek, pillanatnyi vázlatok ezek mind, de ha valaki meglát valami szimpatikusat, akkor nyugodtan írjon.



A rajzokat én készítettem 2005 és 2009 között.

augusztus 15, 2010

Mentés 4.

Újabb képek a közelmúltból; az egyik egy termék reklámplakátja (Henrik kihúzásával),
míg a másik egy zenekarnak készített logó/pólóminta. 2009.
És egy gyors programajánló a végére, ma este a Szigeten játszik a Muse és a Billy Talent!