május 21, 2010

Képregényfesztiválra készülve

Május 22-én, szombaton rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség a 6. Magyar Képregényfesztivált Budapesten a Gödörben. Kalyber és Tomster stand is lesz, és mivel új képregényekkel egyikőnk sem jelentkezik, ezért arra gondoltunk Rolival, hogy meglepjük vásárlóinkat néhány matricával. Roli Kalyberes matricáit a blogjában lehet megtekinteni, a Tomsteres minta pedig itt következik. Az első kép magát a mintát ábrázolja (valamint benne a matrica formáját is):

A második képen pedig már az utolsó simítások láthatók. Ollóval csak a mintákat választottam el egymástól, a riccelést a nyomda végezte :) A DVD-re ragasztott minta a tényleges matrica.


Vonalrajz, színek, szöveg: én, tusrajz: Henrik; 2010.

május 17, 2010

Karikatúra 10.

Egy újabb pókeres/franciakártyás karikatúra:
Én rajzoltam, Henrik húzta ki és Roli színezte végül. 2010-ben.

május 11, 2010

május 04, 2010

Kiállítás

Holnap, azaz május 5-én 19:00-tól a budapesti kArton Galériában nyit az a kiállítás, ahol Marabu és Gróf Balázs mellett az én képregényes és karikatúrás munkáim is megtekinthetők lesznek.
Képregény- és Karikatúra

Lesznek nálam Tomsterek is, azok számára akik még nem vásároltak belőle. Minden ismerősömet szeretettel várom.

május 01, 2010

Májusegy

Egy képregényalkotókat bemutató sorozat keretében a napokban került ki egy interjú velem is a Geekz-re:
The Mexican Stand-off #8: Tomster

Ebben az interjúban feltűnik egy friss kép, amit még nem posztoltam. Úgy volt, hogy májusban már lehet vele találkozni valahol, de végül csúszásra lett ítélve a dolog. De az engedélyt már megkaptam a közlésre, szóval, hölgyeim és uraim...
a színpadon Kalyber Joe!
Öt éves lesz a Kalyber első megjelenése idén, ami azért jó, mert az első Tomster csík megjelenése is öt éve volt. Úgyhogy lesznek még ilyen ünnepi dolgok ebben az évben. Vonalrajz és színek: én, tusrajz: Henrik; 2010.